Az év utolsó ERC versenye következik

Herczig Patrik és Varga Kristóf a Barum Rallyval fejezi be a Rally Európa-bajnokságot. A Herczig Autósport az ERC Renault Clio Trophyjában versenyző duója két negyedik hely után érkezik a csehországi szezonzáróra.

Nem ismeretlenek a Barum Rally pályái Herczig Patrik számára, mégis sok újdonságot tartogat majd a csehországi szezonzáró, hiszen versenyezni még nem tudott itt. Mégis van olyan gyorsasági, amelyiket csaknem pontosan fel tud idézni.

„Többször voltam már ezen a versenyen, így a helyszínek ismerősek. Rengeteg belső kamerás felvételt is megnéztem már az előző években is, így valóban van olyan szakasz, ahol nagy meglepetés nem érhet. Persze az, hogy jól gondolom e, majd a pályabejáráson derül ki, hiszen már többször tapasztaltuk, hogy a valóság nem mindig felel meg a belső kamerás felvételeknek. Ezt már az Azori-szigeteken felismertük az év elején, így várhatóan most is csak csütörtökön lesz pontos képünk a pályákról” – mondta Herczig Patrik.

A Barum Rally az ERC egyik ikonikus versenye. A pályák ugyan aszfaltosak, mégis másfajta aszfalt ez, mint a legutóbbi római verseny pályái.

„Hepehupás, sok helyen töredezett az aszfalt és a felhordásokra is számítani kell. Mi már a mezőny második felében megyünk, ezért különösen a második körökben arra számítok, hogy több helyen sok kavics és murva lesz a pályán mire odaérünk. Nem lesz könnyű dolgunk, ezek a pályák a rally mesterfokát jelentik, de hát azért jöttünk ide, hogy tanuljunk, és a Barumon szerzett tapasztalatok különösen hasznosak lesznek a jövőben” – részletezte a HUMDA Academy versenyzője.

A pályabejárás előtti napon a szokásos tesztre is sor került. A Renault Clio beállítása jól sikerült, a verseny előtti teszt hasznos volt.

Kétféle alternatív útvonal volt a tesztpályán. Ki tudtuk próbálni az autót murvásabb szakaszokon, a másik nyomvonal pedig hepehupásabb aszfalt volt. A mi Cliónkon nincs sok állítási lehetőség, de ezeket a beállításokat is megnéztük, és a nap végére azt hiszem sikerült egy jó kombinációt találnunk. Persze majd a versenyen dől el, hogy így van e, az időjárás is beleszólhat, de most úgy érezzük, hogy sikerült jól felkészülni. Jó a hangulatunk, nagyon várjuk a versenyt, egyedül azt sajnáljuk, hogy az év utolsó versenyéhez érkeztünk, mert szívesen rajthoz állnánk még ebben az évben” – mondta Patrik.

A bajnokságban a Renault Clio Trophy ötödik helyén áll Herczig Patrik. A negyedik hely még elérhető lenne, és az előző két futamon szerzett negyedik helyek után remek lenne egy dobogóval befejezni a 2022-es szezont, de a fókusz mégsem az eredményen lesz.

„Úgy kezdtük az évet, hogy tapasztalatot kell szereznünk, minél több futamon célba kell érnünk. Eddig sikerült teljesíteni a célokat, talán a versenyeken elért eredmények is mutatják ezt, és ha a részidőket nézzük a gyorsasági szakaszokon, akkor elégedettek lehetünk. A Barum másfajta kihívás mint az eddigiek voltak, ezért itt is elsődleges célunk az lesz, hogy elérjünk a céldobogóig. Ha verseny közben azt látjuk, hogy előrébb léphetünk a bajnokságban, vagy elérhető távolságban lesz egy jobb pozíció, akkor is megfontoltak akarunk maradni és szükségtelen kockázat nélkül próbáljuk meg elérni a célt” – mondta Herczig Patrik, majd egy olyan aspektusát is megvilágította a Barum Rallynak, ami a páros számára is nagyon fontos.

„Zlín közel van hozzánk, ezért mindig nagyon sok magyar szurkoló érkezik. Örülünk neki, hogy előttük versenyezhetünk, talán mondanom sem kell, hogy egy jó szó a szervizparkban, egy magyar zászló a pálya szélén, nekünk is hatalmas motiváció.”

A Barum Rally teljes távja 624 kilométer lesz, ebből a 13 gyorsasági szakasz 202 kilométer. Az első 9.57 kilométert péntek este a városi gyorsaságin kell teljesíteni, szombatra 106 kilométer jutott, vasárnap pedig 95 kilométer a gyorsaságik távja.

A Barum Czech Rally Zlín 2022 programja:

2022. 08. 26. péntek:
Kvalifikáció       Zlutava                                     4.57 km 9:10
Rajtceremónia Zlín                                           16:00
SS1                   Zlín                                           9.57 km 20:45

2022. 08. 27. szombat:
Szerviz A           Orokovice                                 15 perc             08:28SS2                   Brezova                        12.73 km          09:31
SS3                   Drzkova                        24.32 km          10:39
SS4                   Semetin                                    11.51 km          11:32
Szerviz B           Orokovice                                 30 perc             13:47
SS5                   Brezova                        12.73 km          15:05
SS6                   Drzkova                        24.32 km          16:13
SS7                   Semetin                                    11.51 km          17:06
Flexi szerviz C    Orokovice                                 45 perc             18:31

2022. 08. 28. vasárnap:
Szerviz D           Orokovice                                 15 perc             07:59
SS8                   Bunc                                         15.20 km          09:07SS9                   Maják                                       13.20 km          10:05
SS10                 Pindula                                     19.54 km          11:08
Szerviz E           Orokovice                                 30 perc             12:24
SS11                 Bunc                                         15.20 km          13:47SS12                 Maják                                       13.20 km          14:45
SS13                 Pindula – Power Stage               19.54 km          16:08
Céldobogó        Zlín                                                                   17:15

A Rally Európa-bajnokság Clio Trophy versenyei 2022-ben:

2022. 03. 26-27. Azores Rally

2022. 05. 13-14. Rally Islas Canarias

2022. 07. 02-03. Rally Liepaja

2022. 07. 23-24. Rally di Roma Capitale

2022. 08. 27-28. Barum Czech Rally Zlín

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *