A Vértes Ralin dobogóra álltunk!

Herczig Patrik és Bán Viktor az RC4 kategória harmadik helyén végzett a Vértes Ralin. Ezzel Patrik a rallyes pályafutása első dobogós címét szerezte meg. Sőt, a páros nem csak először állt együtt a magyar bajnoki dobogón, ezen a versenyen szerezték meg első szakaszgyőzelmüket is.

Október második hétvégéje változékony időjárással várta az indulókat, az aszfaltos gyorsaságikon a kiszámíthatatlan körülményekkel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. A még mindig csak tapasztalatot gyűjtő Herczig Patriknak így a lehető legjobbkor jött, hogy a verseny előtt kétszer is tesztelni tudott, előbb Cereden, majd a futam hivatalos tesztjén.

„Csütörtökön elsősorban a beállításokra koncentráltunk, pénteken pedig Nagyvelegen megismertem a fehér aszfaltos pályát” – mondta Herczig Patrik. „A teszt fő célja az volt, hogy a szünetek után ne csak versenyen üljünk először a versenyautóba. A két rövid ráhangolódással azt akartuk elérni, hogy már a futam első méterein jó legyen a versenytempónk. Ezt sikerült is, mert már az első gyorsaságin is sokkal magabiztosabban mentem végig, mint Egerben.”

Pedig a Vértes Ralin az időjárás már az első gyorsaságin megmutatta, hogy kisebb trükkökkel várja a versenyzőket. A Takács Motorsport szervizsátrából még elöl vizes gumikkal gördült ki a 31-es rajtszámú Ford Fiesta, de Patrikék az etapon már úgy látták, hogy szárad az aszfalt, ezért lecserélték a csomagtartóban levő két slickre. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, amint bekötötték magukat, rögtön leszakadt az ég, tehát esős abroncsok vissza. Ezek után mi más is jöhetett volna, mint az, hogy a rajtban már újra elállt az eső.

„Most utólag sem tudom, hogy melyik gumi lett volna jobb, mert az elején a fehér aszfalt még vizes volt, a pálya vége pedig száraz. Ott biztosan jobb lett volna a slick, de az óvatosságom ellenére is negyedik időt jöttünk. A második gyorsaságira visszatettük a száraz gumikat, és harmadikak lettünk, majd apa tanácsára a hármas gyorsra megint kereket cseréltünk. Ez egyértelműen jó döntés volt, mert nagyrészt ennek köszönhetően megszereztem életem első ralis szakaszgyőzelmét” – részletezte az első kör eseményeit a pilóta.

A második körben tovább gyorsult a páros, és a hatodik szakasz után már stabil harmadik helyen autóztak a kategória értékelésében, pedig egy büntetésnek köszönhetően 40 másodperc mínusszal kezdték a versenyt. A harmadik körben aztán megint jött egy kisebb kaland.

„Az utolsó előtti gyorsaságin a perifériás látómezőmben észrevettem valami fekete foltot. Amikor jobban koncentráltam rá, akkor láttam, hogy a lámpasorunk mozdult el a helyéről. Az etapon próbáltuk stabilizálni, de sajnos eltörtek a csavarok, így az összes gyorskötözőnket felhasználva rögzítettük a lámpákat. Ez csak addig működött, amíg a rajt után felváltottam harmadikig, ekkor a bal oldali lámpa megadta magát, felfelé fordult, és pont a szemembe világított. Néhány kilométeren át próbáltam így autózni, de a sötétebb erdős részeken beláttam, hogy nem fog menni, és le kellett kapcsolni a kiegészítő lámpákat. Maradt a két gyári fényszóró és így sajnos a csökkentett tempó. Szerencsére ez az időveszteség nem befolyásolta a harmadik helyünket, így is stabilan ott tudtunk maradni a dobogós pozícióban” – mondta Herczig Patrik.

Mindössze két teljes futam kellett Herczig Patriknak és Bán Viktornak, hogy dobogós helyen végezzenek. A pilóta tehetsége, lelkesedése, alázata, a navigátor tapasztalata, a közösen elvégzett rengeteg munka, és persze a jól felkészített Ford Fiesta együttesen hamar sikerre vezettek. Hátra dőlni azonban nem lehet, a tanulást folytatni kell és persze egy új, más konstrukciójú lámpasort is be kell szerezniük az M-Sporttól.

„Nagyon örülök ennek az eredménynek, de reálisan látom azt is, hogy minden részterületen bőven tudok még fejlődni. Az első körben még az okozza a legnagyobb hátrányt, hogy nem mindig hiszem el azt, amit az itinerbe diktáltam. Ha nem látok be egy kanyart, akkor még nem bízok eléggé magamban. Másodjára aztán már nincs ilyen probléma, és ez látszik is az időeredményeken. Ezen csak a kilométerek és a rutin fog segíteni, illetve úgy gondolom, a többi területen is ez a recept működik majd. Alapvetően egy türelmes típus vagyok és szerencsére idén a csapat is türelmes velem. A befektetett munkában és a tiszta lelkiismeretben hiszünk, ami úgy tűnik, eddig bevált. Helyes a kitűzött út, amit a mostani eredmény is igazol.” – összegzett Herczig Patrik.

A következő bajnoki futam a Rally Hungary lesz, november 7-8-án, ahol megeshet, hogy kisebb meglepetéssel rukkol elő majd a Herczig Autósport csapatvezetése.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *