Hajszálnyira voltunk a dobogótól Lettországban

Negyedik lett a Lipepaja Rallyn Herczig Patrik és Varga Kristóf. A Herczig Autósport párosa a 181 kilométernyi gyorsaságiból álló Eb futamon mindössze 12 másodpercre volt a dobogó harmadik fokától.

Herczig Patrik számára csupa újdonságot hozott a lettországi versenyhétvége. Ez volt az első olyan Eb futam, ahol a HUMDA Academy közreműködésével versenyezhetett, a Renault Clio Rally 5 jobb oldali ülésében új navigátor, Varga Kristóf diktálta az itinert, és a nagyon gyors murvás lettországi pályákkal is először találkozott. A stratégia épp ezért óvatos volt, ismét a fokozatosság volt a kulcsszó.

„A szerdai teszten már éreztük Kristóffal, hogy jó lesz a közös munka. A versenyhez hasonlító pályákon mentünk elég sokat, szoktuk a tempót ugyanakkor óvtuk is a kocsit. Itt volt egy kis fékhibánk, ami szombatra elmúlt, de vasárnap megint előjött, a kanyarok előtt rá kellett pumpálnom a fékre, hogy tökéletes legyen a fékhatás. A pályabejárás is zökkenőmentesen ment, viszont a szokásos eső most sem került el minket, de ezt már megszoktam” – mondta Patrik a verseny előtti eseményekről.

Az eső aztán szombaton is beköszönt a pároshoz, a délutáni körön jött egy hatalmas zivatar, épp akkor mikor a pályán voltak.

„A második körben az ötödik gyorsaságin nagyon elkapott minket az eső, amit sajnáltam, mert az első körben tudtam, hogy hol spóroltam, és ezt akartam javítani a másodikban, de az eső keresztül húzta a számításunkat” – mondta Patrik. Ennek ellenére jól sikerült a szombat, az akkor még hétfős mezőnyben ötödikek voltak, úgy hogy a nap utolsó gyorsaságiján – szintén esős körülmények közt – villantottak egy negyedik időt.

Vasárnap az első körben nem is adták alább. A hetes gyorsasági etap lett, de a nyolcason és a kilencesen is negyedikek lettek. A második körben ugyan visszaelőzte őket egy spanyol duó, de egy török páros kiesett előlük, így végül a kategória negyedik helyén zárták a versenyt, és ami nagyon fontos: hiba nélkül teljesítették a nagyon nehéz Liepaja Rallyt!

„Most voltunk a leginkább harcban a kategóriánkban az ellenfelekkel. A murván a mély nyomokban nem vagyok még elég bátor, és mi a mezőny végén sajnos ezekben megyünk. A Power stage-en már olyan mély nyomok voltak, hogy végig húztuk az autó alját, és ilyenkor néha még fékezek egy kicsit, mert nem hiszem el, hogy ez a kicsi autó is képes ezeket lekezelni. Dolgozunk ezen, és ahogy az eredmény is mutatja, fokozatosan javulunk ezen a területen is. Az utolsó szakaszon történt az is, hogy a török ellenfelünk felborult, és egy kanyarban külső íven tetőn állt meg az autójuk. Negyedik fokozatban értünk oda hozzájuk, de nem volt OK tábla, ezért már majdnem megálltunk, amikor végül felmutatták a táblát. A spanyolok akikhez közel voltunk, szintén így jártak, így nem ezen múlt, hogy mögöttük végeztünk. Sőt valójában nem is az ő idejüket néztük, hanem a saját első körös tempónkhoz képest akartunk javítani. Azt látni kell, hogy az ilyen körülmények még mindig nagyon újak nekünk. Meg kell szoknunk, hogy ötödik fokozatban a murván elindul a kanyarban az autó hátulja, és ez még belefér. Itt Lettországban nagyot léptünk előre, megint sok tapasztalatot szereztünk, és az eredménynek is nagyon örülünk” – mondta Herczig Patrik, majd a távlati célokat is megfogalmazta. 

„Továbbra is Paulo Soria a mérce, tőle pedig még messze vagyunk. Látjuk, hogy ilyen pályákon kell többet versenyeznünk, hogy fejlődjünk. Nagyon bízom benne, hogy a HUMDA Academy támogatásával lehetőségünk nyílik erre, ez egy óriási lehetőség a számunkra. Ezen a versenyen már büszkén ragasztottuk fel a HUMDA logókat a versenyautóra, mert egy ilyen rangos nemzeti akadémiai programba bekerülni számunkra óriási elismerés.”

A verseny végére 12 gyorsasági szakasz közös munkája állt Herczig Patrik és Varga Kristóf mögött, és beigazolódott, hogy nem csak a teszten volt meg az összhang.

„Kristóf a pályán is jól dolgozott, és a pályán kívül, etapon is hibátlan volt a közös munka. Apró félreértéseink még persze voltak, de így mély vízben kezdve ez természetes, összességében nagyon elégedett vagyok. Azt, ahogy én kérem az itinert nagyon jól adta vissza, de az az igazság, hogy én is változtattam egy kicsit ezen a téren. Apa belső kamerái és tanácsai alapján eldöntöttem, hogy próbálok egy kicsit jobban előre gondolkodni. Meglepetésemre a teszten Kristóftól az információkat elsőre előbb kaptam, így remek alkalom volt, hogy kipróbáljam az új módszert. Jobb volt így, ezért ezen a téren én változtattam egy picit, így úgy érzem, ez is hozzájárult a sikerhez” – értékelt Patrik.

Három európa-bajnoki futam után már a Renault Clio Trophy by Toksport WRT nevű kupáról is kialakult egy kép Herczig Patrikban.

„A kupasorozat nagyon jó koncepció, a legjobb belépő kategória, hogy megszerezzük az Eb rutint. Ebben remek partner a csapat, hatalmas tapasztaltuk van, tökéletesen kiszolgálnak minket, és ez kiterjed az autó felkészítésén túli területekre is. Adminisztrációban, ügyintézésben is nagy segítséget nyújtanak a versenyzőiknek” – mondta Herczig Patrik.

A következő versenyre pedig nem is kell sokat várni, július 23-24-én Olaszországban, a Rally Roma di Capitale futamon, aszfaltos pályákon folytatódik a bajnokság.

A Rally Európa-bajnokság Clio Trophy versenyei 2022-ben:

2022. 03. 26-27. Azores Rally

2022. 05. 13-14. Rally Islas Canarias

2022. 07. 02-03. Rally Liepaja

2022. 07. 23-24. Rally di Roma Capitale

2022. 08. 27-28. Barum Czech Rally Zlín

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *