A kedvenc pályáján versenyez Húsvétkor Herczig Patrik

2018-ban mindhárom versenyt megnyerte a Rabócsiringen a Junior kategóriában Herczig Patrik, az év utolsó futamát pedig maximális pontszámmal fejezte be, így joggal várja, hogy az új kategóriában, az STC-1600-ban is folytatni tudja a jó szereplést Máriapócson. A pilóta és a Skoda Fabia már ismeri a pályát, a szezon előtti teszten sikerült hozzászokni a nagyobb tempóhoz.

„Érdekes, hogy hiába sokkal gyorsabb az autó, a fék is nagyságrendekkel komolyabb, így szinte ugyanott vannak a fékpontok a Skodával is. Nagyon várom már a hétvégét, mert a Rabócsiringen mindig különleges a hangulat, sok a szurkoló és szakértő a közönség, sőt a paddockban is családiasabb a légkör, mint a többi versenyen. A kedvenc részem a pályán a sikán, de a cél előtti döntött dupla kanyar is trükkös, nehéz megtalálni azt az ívet, ami igazán gyors” – mondta a máriapócsi pályáról Herczig Patrik.
A mezőny sokkal erősebb lesz, mint az első versenyen, egyrészt azért mert a Super1600-as kategóriával is összevonták Patrikékat, másrészt zónaverseny is lesz a Rabócsiringi futam, így a külföldi pilótákkal is meg kell küzdeni. Összesen 19 autó nevezett, így komoly fegyvertény lesz a döntőbe jutás.
„Szerencsére külön értékelnek minket a Super1600-tól, mert azt várom, hogy ők majd elhúznak az elején, mi pedig mögöttük vívjuk a csatáinkat. Ennek ellenére nagy élmény lesz együtt versenyezni, biztosan tudok majd tőlük is tanulni. A saját kategóriámba is jönnek olyan versenyzők, akik kihagyták a Szlovákiaringet, így még nagyobb küzdelemre számítok”- mondta Patrik.
A Húsvéti Ralikrossz Parádéra nem csak azzal készül a csapat, hogy a szlovákiai beállítások helyett visszaállítja az év eleji teszten kipróbált értékekre a versenyautót, hanem némi mentális felkészülésre is sor került. A Ralikrossz Világbajnokság szezonyitóján is ott volt a Herczig Autósport pilótája – igaz most még csak nézőként – de így is hatalmas élmény volt Patrik számára testközelből látni a sportág csúcskategóriáját.
A magyar bajnokság második fordulójában a cél a jó szezonkezdet megismétlése lesz, ami az STC-1600-as kategória dobogóját jelenti. Ehhez Húsvét vasárnap a két edzés után az első két előfutamon kell jó eredményt elérni, Húsvét hétfőn pedig a harmadik előfutam után az elődöntőben, majd a késő délutáni döntőben jól szerepelni.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *