Új versennyel kezdjük a szezont

Második évét kezdi a hazai ralibajnokságban a Herczig Patrik – Bán Viktor páros. A versenyautó továbbra is a Ford Fiesta Rally4 lesz, az elsődleges cél pedig ebben az évben is a tanulás.

Április utolsó hétvégéjén az I. Therwoolin Boldogkő Rallyval kezdi meg az idei szezont a Herczig Autósport párosa. A tavalyi bajnoki ötödik hely, és a hazai ERC futamon elért kategória negyedik helyezés – ami a magyar értékelés első helyét jelentette – bizonyította, hogy 2019 SuperTouringcar-1600-as ralikrossz bajnoka a raliban is megállja helyét. A hosszú négyhónapos bajnoki szünet után a páros már alig várta, hogy újra autóba üljön.
„Néhány héttel ezelőtt a Kakucsringen egyedül már mentem néhány kört az autóval, de együtt csak a keddi teszten mentünk. Nagyon hiányzott már, jó volt újra versenyautóban ülni” – mondta Herczig Patrik, majd a tesztről is ejtett néhány szót. „Nem számítottunk ekkora esőre, arra pedig végképp nem, hogy néha hó is hullik. Mégis örülök, hogy így alakult, mert vízen még ralikrosszban is keveset mentem, így nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk. Ha vasárnap esni fog, akkor mondanom sem kell, hogy mennyire sokat érnek majd ezek a kilométerek. Az elején még szoktuk az autót, a vizes pályán a féktávokhoz és a kanyarsebességekhez is hozzá kellett szokni, de a végén elégedetten fejeztük be a napot.”
Az első bajnoki futamra és a 2021-es szezonra is hasonló célokat tűzött ki maga elé a csapat.
„Ebben az évben is a legfontosabb cél, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsünk, eljussunk a versenyeken a célig. Én magamra teszek azzal egy kis plusz terhet, hogy szeretnék jobb helyen végezni a bajnokságban mint tavaly, de igazán a részeredményeken várok javulást. Ha azt érzem, hogy gyorsulunk, versenyről versenyre magabiztosabbak vagyunk, akkor elégedett leszek” – foglalta össze a pilóta.
Az első feladat a hétvégén következik. A bajnokság nyitóversenyének össztávja 465 kilométer, a kilenc gyorsasági ebből 125 kilométert tesz ki. Háromszor kell teljesíteni a három kijelölt gyorsasági szakaszt, ami Herczig Patriknak teljesen új lesz, de a tapasztalt navigátor, Bán Viktor is csak a hosszú gyorsaságit ismeri.
„Számomra csak új pályák lesznek, soha nem mentem egyiken sem. Apa belső felvételeit tudtam elővenni, 2009-ben WRC-vel mentek itt utoljára, azokat a felvételeket elemeztem. Nehéz pályák, tempósak, nagyon kíváncsi leszek rájuk” – mondta a pilóta, aztán arra a kérdésre is válaszolt, hogy hogyan lehet a WRC-s belső felvételek tapasztalatait átültetni a Rally4-es Fiestára: „Ami ott nekik elfért, az valószínűleg nekünk is el fog férni.”
„Nehéz verseny lesz, mert sok olyan kicsi kanyar van, ahol át lehet nyomni, ezért bátran kell menni. A legnagyobb feladat az lesz, hogy jó ritmust találjunk. Van két olyan pálya, ami nekem is új lesz, kíváncsian várom, hogy azokon milyen lesz versenyezni” – tette hozzá Bán Viktor.
A páros stratégiája ugyanaz lesz, mint az eddigi versenyeken, a tavalyinál határozottabb, de megfontolt kezdés után fokozatosan gyorsulni akar a Herczig Autósport párosa, de úgy, hogy egy jobb eredmény ígérete se veszélyeztesse a célba érést.


Az I. Therwoolin Boldogkő Rally programja:
2021.04.18. vasárnap:
GY1 Viszló – Bódvalenke /1 11.20 km 08:23
GY2 Meszes – Rakaca /1 11.20 km 09:11
GY3 Kányi elág. – Hernádvécse /1 19.25 km 09:49

Szerviz (Boldogkőváralja) – 30 perc 10:39
GY4 Viszló – Bódvalenke /2 11.20 km 12:27
GY5 Meszes – Rakaca /2 11.20 km 13:15
GY6 Kányi elág. – Hernádvécse /2 19.25 km 13:53

Szerviz (Boldogkőváralja) – 30 perc 14:43
GY7 Viszló – Bódvalenke /2 11.20 km 16:31
GY8 Meszes – Rakaca /2 11.20 km 17:19
GY9 Kányi elág. – Hernádvécse /2 19.25 km 17:57

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *